Házirendünk
A Patrona Katolikus Egyetemi Kollégium házirendje
A kollégium a tanév folyamán közös otthonunk. Szeretnénk, ha falai között mindenki jól érezné magát, és valamennyi lakója örömmel tudna egymással együtt élni.
Mivel a kollégisták legfontosabb feladata az eredményes tanulás, a házirend ennek a feltételeit szeretné megteremteni azáltal, hogy megfogalmazza a közösségi élet alapvető szabályait.
Emellett nyilvánvaló célunk, hogy a kollégiumi élettel óhatatlanul együtt járó problémák és konfliktusok megoldása által is kialakuljon a kölcsönös szereteten és bizalmon alapuló légkör.
Ennek legfontosabb feltétele, hogy a kollégium minden lakója tudatosan és kitartóan törekedjen a másokhoz való alkalmazkodásra, valamint a kollégium épületének és berendezési tárgyainak olyan megbecsülésére, mintha az a saját tulajdona volna.
Ennek érdekében fontosnak tartjuk az alábbi szabályok betartását:
- 22 órától reggel 6-ig tartsunk csendet, hogy ne zavarjuk egymás pihenését, s az épületben velünk együtt élő lakótársakét sem!
- A szobatársak zavartalan pihenése érdekében igyekezzünk legkésőbb 23 óráig hazaérni. Ha az esti elfoglaltság miatt mégis csak 23 óra után tudunk érkezni, azt előre jelezni kell a portán. Az ott található naptárba írjuk bele, hogy mikor érünk haza. Ha váratlan akadályoztatás miatt nem ér be a kollégista a megbeszélt időre, telefonon értesítenie kell az éjjeli portást. (Egy éjszaka egy időpont módosítás megengedett.) Amennyiben ezt valaki kétszer elmulasztja, elveszíti a következő éves kollégiumi-jelentkezés lehetőségét.
- A szobák takarításában mindenki egyformán vegyen részt.
- A berendezések vagy elektromos csatlakozások hibáját jelezzük a portán található hibafüzetben, sürgős esetben a kollégiumi vezetőnél, a takarítónőnél, esetleg közvetlenül a karbantartóknál.
- A szobában saját tulajdonú, kis teljesítményű elektromos cikkeket (pl. olvasólámpa) a kollégiumi vezető és a szobatársak beleegyezésével lehet elhelyezni. A szobában nem lehet tartani mikrohullámú sütőt, villanyrezsót, TV-t és egyéb nagy teljesítményű elektromos berendezést, amelyek egyrészt megnövelik a közös villanyszámlát, másrészt tűzveszélyesek.
- Dohányozni a kollégium épületében mindenütt tilos! Nyílt láng használata is (pl. gyertyaégetéssel)!
- Mindenféle energiával takarékoskodjunk: feleslegesen ne hagyjunk égve lámpát, és a csapokat gondosan zárjuk el!
- Az épület és a berendezési tárgyak állagára gondosan ügyeljünk, az értékeket védjük! Ne verjünk szöget a falba, ill. nyomot hagyó ragasztót se használjunk dekoráláshoz! Ha véletlenül vagy gondatlanságból kárt okozunk, becsületesen jelentsük a kollégium vezetésének.
- Élelmiszert a hűtőgépben és a konyhában álló élelmiszeres szekrényekben tarthatunk, megfelelő és helytakarékos csomagolásban, feltüntetve a tulajdonos nevét. A hűtőgépeket és a mikrohullámú sütőt tartsuk tisztán (a szobák havonta be lesznek osztva hűtőtakarításra), az alapvető higiénia szabályai szerint lejárt szavatosságú vagy romlott élelmet sehol ne tároljunk! A konyhában ne maradjon utánunk mosatlan edény, tegyünk rendet magunk után. (Közös háztartási pénzből veszünk mosogatószert.)
- Ebédet és vacsorát lehet igényelni a Patrona konyháján, betartva az élelmezésvezető által kínált módot. - A konyhán rendelt étel a kollégium konyhájában fogyasztható, s nem a ház diákebédlőjében.
- A mosógépet reggel 7 órától lehet használni, és a mosást legkésőbb 22 óráig be kell fejezni.
- A folyosón házi telefonvonal működtethető, csak belső telefonálásra alkalmas. Mobilod szükséges minden egyéb ki-és bejövő telefonhíváshoz.
- Vendéget a kollégiumban nem szabad fogadni. Ez érvényes iskolánk és gimnáziumi kollégiumunk diákjaira is!
- Vendég fogadására a portánál lévő aulát lehet használni, de 23 óráig minden kívülállónak el kell hagynia az intézményt.
- Tanulótársat, aki nem tartozik a kollégiumunk lakói közé, az ügyeleti szobában, ill. a kis díszterem előterében lehet fogadni, a portás tudtával, 22 óráig.
- Az épületben csak az egyetemi kollégium számára biztosított tereket használjuk!
- A kollégium igazgatója e-mailben juttat el minden fontos információt a kollégistákhoz. Olvasd el, rendszeresen!
- A lopás kizárást jelent a kollégiumból.
- Bárminemű drog használata a kollégiumból való
kizárást vonja maga után.